Megkészülsz: tárgyalás közben, a bíró, a fegyőrök és a kamerák előtt, az idézésbe csomagolva adta át a drogot a debreceni mesterkábós
Igen, a bíróságon, és most nem a későbbi ítéletről, hanem magáról a mesterbűntényről beszélek.
Hősünk F.Á. idén áprilisban volt kénytelen megjelenni a járásbíróságon. Még jobb lenne, ha bíróként vagy ügyvédként, de emberünk csak szabadlábon védekező vádlott volt egy lopási ügyben. F.Á. a tárgyalóterem előtt futott össze haverjával és vádlottársával, a vele ellentétben előzetesbe vágott S.J.-vel, akinek annyira megörült, hogy elővett a zsebéből egy kis papírcsomagot, és odamutatta neki.
Nem sokkal később elkezdődött a tárgyalás. A bíróval szemben, a vádlottak padján ott ült a két haver, mögöttük a fegyőrök. F.Á. egyszer csak fogta magát – éppen nem rájuk irányult a figyelem – és elővette a zsebéből a korábban megvillantott kis csomagot, ami nem más volt, mint egy adag herbál néven ismert szintetikus kannabinoid, a bírósági tárgyalásra szóló idézésbe csavarva. A Hortobágy Drogcárja az ökölbe szorított kezébe fogta a cuccot, majd kezét a barátja combjára helyezte.
Ki gondolta volna, de a szorosan mögöttük ülő őrök egyike észrevette a dolgot és felszólította a fickót, hogy adja oda neki a kezében szorongatott pakkot, mire a bíró megszakította a tárgyalás, a bíró, kihívta a rendőrséget, akik aztán a helyszínen lefoglalták a kábítószert.
A rövidítések szerelmeseinek kedvéért említem meg, hogy a későbbi vegyelemzés során kiderült, hogy a cucc hatóanyaga a mesterségesen előállított 5F-ADB-PINACA volt. A vádlottnál lefoglalt mennyiség nem érte el a csekély mennyiség felső határát.
F.Á. a mesteri húzásért 4 hónap letöltendő fogházbüntetést kapott, és ki kell fizetnie 163423 forint bűnügyi költséget. Amiből vehetett volna egy kisebb talicskányi kokaint is, de akkor nem lenne mit mesélnie az unokáinak. A bíró az ítélet szóbeli indoklásában kiemelte, hogy a csekély mennyiségű drog ellenére azért szabott ki letöltendőt, mert a vádlott tárgyalás közben próbálta átadni azt.