Taglalja ezt a rendőrségi poszt aminek retorikája önmagában is érdekes.
Nem egyszerűen egy intézkedésről számol be, hanem ironikus, gúnyos hangvételt használ („Szagos szomszéd”, „buké”, „zavart tekintete”), ami sokakban azt az érzetet keltheti, hogy egy kis mennyiségű kannabiszt fogyasztó ember nyilvános megszégyenítése is a cél.
Különösen furcsa fénytörésbe kerül a rendőrség „Szagos szomszéd” című Facebook-bejegyzése annak tükrében, hogy a Honvédelmi és Rendvédelmi Bizottság ülésén az új országos rendőrfőkapitány, Mecser Tamás éppen arról beszélt: a rendőrségnek nem az átlagos állampolgárok jelentéktelen jogsértéseinek üldözésére kell összpontosítania, hanem azokra a bűnelkövetőkre, akik valódi társadalmi károkat okoznak.
Ez egy olyan szakmai irányelv, amellyel nehéz lenne vitatkozni.
Ha ugyanis a rendőrség erőforrásai végesek, akkor valóban felmerül a kérdés: mire kell elsősorban fordítani őket?
A 2 grammos füves cserediákok kriminalizálására, és nyílvános megszégyenítésükre ?
Persze, hogy NEM ! Hiszen lehetne fordítani ezeket a forrásokat a :
Szervezett bűnözésre.
Emberkereskedelemre.
Családon belüli erőszakra.
Dizájner drogokkal-kereskedő hálózatokra.
Online csalásokra.
Gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekményekre.
Vagy arra, hogy egy más ügyben végzett ellenőrzés során egy saját lakásában kannabiszt fogyasztó emberből Facebook-poszt készüljön?
Nem a rendőri intézkedés a kérdés !
A rendőrök a hatályos jogszabályok alapján jártak el. Ez önmagában nem vita tárgya.
A kérdés inkább az, hogy a rendőrség mit választ kommunikációs sikernek.
Mit szeretne megmutatni a társadalomnak.
Ha az országos rendőrfőkapitány azt mondja, hogy a hangsúlyt a valódi károkat okozó bűnözésre kell helyezni, akkor a hivatalos kommunikációnak is ezt kellene tükröznie.
Egy „Szagos szomszéd” típusú történet ezzel szemben azt az üzenetet közvetíti, hogy egy füves cigaretta még mindig olyan ügy, amelyet országos nyilvánosság előtt érdemes sikerként bemutatni.
Hol maradt az emberközpontúság?
Az emberközpontú drogpolitika nem azt jelenti, hogy minden droghasználatot figyelmen kívül kell hagyni.
Azt jelenti, hogy különbséget teszünk.
Különbséget teszünk a szervezett bűnözők és az alkalmi fogyasztók között.
Különbséget teszünk a kereskedő és a beteg között.
Különbséget teszünk az erőszakos bűnöző és a saját lakásában füvet szívó ember között.
Ha ezt a különbséget nem tesszük meg, akkor ugyanott tartunk, ahol évekkel ezelőtt.
Rossz prioritások:
Magyarországon naponta történnek családon belüli erőszakos esetek.
Gyermekbántalmazások.
Online csalások.
Idősek kifosztása.
Alkohol okozta súlyos bántalmazások.
Ezeknek az ügyeknek az áldozatai gyakran hónapokig nem kapnak megfelelő segítséget.
Mégis egy olyan ügyből készül rendőrségi sikertörténet, amelyben egy fogyasztó ellen intézkedtek.
Ez nem azt jelenti, hogy a rendőrök hibáztak.
Azt jelenti, hogy rossz üzenetet közvetít a rendőrségi kommunikáció.
Mit üzen ez a társadalomnak?
Azt, hogy a kannabiszfogyasztó továbbra is könnyű célpont.
Gyors siker.
Látványos statisztika.
Könnyen kommunikálható eredmény.
Eközben a valódi társadalmi károkat okozó bűncselekmények sokszor jóval nehezebbek, több erőforrást igényelnek, és ritkán lesz belőlük látványos Facebook-poszt.
A TISZA felelőssége:
Kormányon már nem lehet az előző rendszerre mutogatni. De mégis ez történik láthatóan főműsor szerűen !
Ha valóban új drogpolitikát ígértek, akkor annak a rendőrségi kommunikációban és a jogalkalmazásban is meg kell jelennie.
Ha valóban bizonyítékokon alapuló drogstratégiát akarnak, akkor ideje nyíltan kimondani:
A fogyasztó nem ugyanaz a kategória, mint a kereskedő.
A rendőrségi erőforrásokat elsősorban azokra kell fordítani, akik mások életéből és függőségéből építenek üzletet.
Az emberek csalódottak nem ezt várták !
Az emberek nem azt várták a kormányváltástól, hogy ugyanazokat a képeket lássák: bilincs, lefoglalt pár gramm növény és önelégült rendőrségi posztok.
Hanem azt, hogy végre valóban emberségesebb lesz a rendszer.
A „Szagos szomszéd” története önmagában nem jelentős rendőrségi ügy.
Viszont nagyon jól megmutatja, hogy a szemlélet egyelőre alig változott.
És amíg ez így marad, addig joggal merül fel a kérdés:
Hol van az az emberközpontú drogpolitika, amelyet a választási programban megígértek?