Van valami egészen bizarr abban, ahogyan Magyarország 2026-ban a drogkérdéshez viszonyul.
Bemész egy boltba, és minden gond nélkül vásárolhatsz alkoholt. Egy olyan pszichoaktív szert, amely napjainkban már bizonyítottan, évente emberek millióinak halálához járul hozzá világszerte, családokat tesz tönkre, májakat és még élő agysejteket pusztít el, és teleírja a sürgősségi osztályok statisztikáit.
A trafikban legálisan megveheted a cigarettát ráadásul lassan; (per gramm fű áron), amelyről mindenki pontosan tudja, hogy súlyosan károsítja és kockáztatja az egészséget.
A szupermarketben egész polcsorokat töltenek meg ultrafeldolgozott rák-keltő élelmiszerek, cukorbombák és olyan termékek, amelyek hosszú távú egészségügyi hatásairól egyre több tudományos bizonyíték áll rendelkezésre.
A gyógyszergyárak évente milliárdokat keresnek különféle készítményeken, amelyek sok esetben valóban segítenek embereknek, más esetekben pedig egy olyan rendszer részét képezik, amely gyakran inkább kezeli a tüneteket, mint megelőzi a problémákat.
Illetve olykor kifejezett durvább krizishelyzeteket generál ki, ami sokkal inkább káros mint sem preventív eredményt hoz magával, lást opioid és fentanyl krízisek az USA-ban, nálunk pedig a benzó folyik a csapbol is !
Mindez teljesen legálisan és megszokott elfogadott módon.
De ha valaki felteszi a kérdést, hogy vajon a kannabisz vagy bizonyos pszichedelikus gombák szabályozott, tudományos alapú felhasználása helyet kaphatna-e az egészségügyben vagy a társadalomban, akkor hirtelen megszólalnak a szirénák.
Megérkezik a morális pánik. Magyarul nincs is drog meg drogos vagy majd nem lesz !
Megjelenik a politikai kommunikáció. A drog rosz csak nem minden drog, számít annak !
És kezdődik a drogellenes keresztes hadjárat. Delta kommandó meg Lacibohóc a lovászfiú !
A valóság és a propaganda között:
A magyar drogpolitika ma sokkal inkább identitáspolitikai kérdés, mint egészségpolitikai. Ami elég nagy baj továbbra is !
A „drogellenesség” ugyanis önmagában is kiváló politikai termék.
Egyszerű.
Látványos.
Nehéz ellene érvelni.
Hiszen ki lenne a drogok mellett?
A probléma csak az, hogy a valóság nem ilyen egyszerű.
A függőség nem politikai ideológia. (bár manapság… )
A függőség valójában egészségügyi, társadalmi és pszichológiai kérdés.
A kábítószer fogyasztás nem attól szűnik meg, hogy keményebb szlogenek kerülnek a plakátokra.
A történelemben pedig még egyetlen ország sem tudta büntetésekkel megszüntetni a tudatmódosító szerek iránti emberi igényt. Sztem ez nem igényel komolyabb magyarázatot…
Puzsérnak ismét eszébe jutottunk ! Ami nem csak becsülendő, hanem elgondolkodtató is egyben !
Nemrégiben Puzsér Róbert is hasonló problémára hívta fel a figyelmet „A kannabiszfogyasztás üldözésének ideje lejárt” című írásában.
Ott nem a kannabiszt állítja be csodaszerként, és nem azt állítja, hogy veszélytelen lenne. Hanem azt a kérdést teszi fel, hogy milyen alapon kezeljük a kannabiszt súlyosabb társadalmi fenyegetésként, mint az alkoholt.
Puzsér lényegi állítása egyszerű:
Ha a társadalom elfogadja az alkoholfogyasztást annak minden ismert egészségügyi és társadalmi következményével együtt, akkor nehéz racionálisan megindokolni, hogy a kannabisz fogyasztóit miért kell továbbra is kriminalizálni.
Mindazonálltal, hogy Robi mindíg is következetesen kiállt a kannabisz legalizációja melett:
Ez nem a kannabisz idealizálása.
Ez következetességi kérdés.
Mert vagy az egészségügyi kockázat a mérce, vagy nem az.
Ha az, akkor nehéz megmagyarázni a jelenlegi kettős mércét.
Ha pedig nem az, akkor legalább mondjuk ki őszintén, hogy a kérdés valójában kulturális és politikai természetű.
Máskülönben ez egy olyan paradox helyzetet fog hosszútávon generálni, főleg annak tudatában, hogy 2026-ban amikor már a körülötünk lévő országokban ez alapvetés, hogy abból folyamatos társadalmi feszültségek fognak generálódni amire most legkevésbé sem lenne szükségünk még extra !
Mert miközben a rendőrség hajtóvadászatot folytat a tiltott szerek ellen, addig Magyarország továbbra is alkoholnagyhatalom. Az alkohol évente emberek ezreinek egészségét teszi tönkre, családokat ver szét, balesetekhez és betegségekhez vezet. A dohányzás szintén. Mégsem látunk plakátkampányt a pálinkafőzők ellen. Nem hallunk miniszterelnöki beszédet a hétvégi tömeges lerészegedés nemzetbiztonsági veszélyeiről.
Az alkohol nem azért legális, mert veszélytelen. Hanem azért, mert kulturálisan elfogadott.
És itt kezdődik a magyar drogpolitika legnagyobb ellentmondása.
Mert amikor a politika arról beszél, hogy „a drog öl”, valójában nem minden tudatmódosító szerről beszél. Csak azokról, amelyeket a törvény annak nevez.
A másik furcsaság az időzítés.
Miközben Magyarország a büntetőjogi szigorítás útjára lépett, Európa jelentős része éppen az ellenkező irányba halad. Németország, Málta, Luxemburg, Svájc, Csehország, Szlovénia valamint több más ország vagy dekriminalizációs, vagy szabályozott hozzáférési modellekkel kísérletezik, miközben a szakpolitikai fókuszt egyre inkább az ártalomcsökkentésre és a közegészségügyre helyezik.
Persze ettől még lehet vitatkozni azon, hogy ezek jó modellek-e vagy sem.
De nálunk már a vita lehetősége is gyanús. Vagy önmagában lehetetlen küldetésnek tűnik !
Ha valaki felveti, hogy a kannabisz szabályozása esetleg hatékonyabb lehetne, mint a tiltása, rögtön megkapja a „drogpárti” bélyeget. Ha valaki azt mondja, hogy a függőség elsősorban egészségügyi probléma, nem pedig rendészeti kérdés, akkor könnyen úgy kezelik, mintha a heroinosztás országos programját szeretné bevezetni.
A legszomorúbb azonban nem is a politika.
Hanem a közöny.
Az, hogy az emberek jelentős része már nem hisz abban, hogy bármi megváltozhat. És nem hogy más gondja nem érdekli, a saját jogaival érdekeivel nincs tisztában és azzal sem foglalkozik már, mert megszokta, hogy úgy sem tudja érvényesíteni, és semminek nincs következménye érdemben !
A falvakban továbbra is terjednek a dizájnerdrogok. A fiatalok jelentős része alkohollal kezdi a hétvégét és valamilyen szintetikus sokszor kínai droggal fejezi be azt. Az egészségügy túlterhelt. A prevencióra alig jut figyelem. A társadalom pedig lassan megszokja, hogy a problémákat nem megoldani kell, hanem politikai szlogenekkel eltakarni és letagadni.
A drogellenes háború ugyanis jól mutat a plakátokon !
Csak éppen a történelemben még sehol sem nyertek meg egyetlen háborút sem kizárólag büntetésekkel.
A kérdés nem az, hogy veszélyesek-e a drogok. Mert lehetnek azok mint egy konyhakés is !
Sok közülük azok ez tény mint az alkohol és a dohány.
A kérdés az, hogy egy modern társadalom képes-e különbséget tenni propaganda és tudomány, morális pánik és valós egészségpolitika között.
Mert amíg az egyik kezünkkel legális mérgeket árulunk, a másikkal pedig kizárólag büntetőjogi válaszokat adunk minden tudatmódosító szerre, addig nem drogpolitikánk van.
Hanem kollektív kulturális képmutatásunk !
És talán ez az, amiről a legkevesebbet beszélünk. Pedig valószínűleg ez a történet legveszélyesebb része.