Avagy egy társadalom kritikus elemzése annak, hogyan hatott a magyar társadalomra az utóbbi 15 és 30–60 évnyi elnyomás, politikai autokrácia és az Orbán-rendszer hazugságai, uszításai.
„A zsarnokság nem akkor a legerősebb, amikor félnek tőle, hanem amikor megszokják.”
A 21. század eleji Magyarország különös helyet foglal el Európában. Formálisan demokratikus állam, választásokkal, parlamenttel, alkotmánnyal és független intézményekkel.
Ugyanakkor egyre több nemzetközi elemző, politológus és civil szervezet beszél demokratikus visszacsúszásról, illiberális rendszerről vagy választási autokráciáról.
A kérdés azonban nem csupán az, hogy milyen lett az állam. Sokkal fontosabb, hogy milyen lett közben maga a társadalom.
Milyen hatással van egy nemzet lelkiállapotára, ha évtizedeken keresztül félelemre, ellenségképekre és folyamatos fenyegetettség-érzésre épülő politikai kommunikáció veszi körül?
Ez az írás nem pusztán az Orbán-rendszerről szól. Arról szól, hogy a magyar társadalom hogyan jutott el oda, ahol ma tart.
A történelmi előzmények: a szolgalelkűség öröksége…
A magyar társadalom nem 2010-ben kezdett félni. Ez már sokkal korábbról gyökeredzik !
A XX. század jelentős részében az emberek azt tanulták meg, hogy:
- nem érdemes politizálni,
- nem érdemes kérdezni,
- nem érdemes szembemenni a hatalommal.
A Horthy-rendszer, a nyilas terror, majd a kommunista diktatúra olyan kulturális reflexeket hagyott maga után, amelyek generációkon át öröklődtek.
A Kádár-rendszer különösen veszélyes örökséget hagyott maga után.
Nem nyílt terrorral uralkodott, hanem alkuval:
„Ne szólj bele a politikába, és hagyunk élni.”
Magyarul : Kuss a neved !
Ez az alkuféle mentalitás ma is felismerhető:
- „úgysem lehet semmit tenni”,
- „mindegyik lop”,
- „legalább van munka”,
- „engem nem érdekel a politika”.
A hatalom számára nincs nagyobb ajándék, mint egy apatikus társadalom. Ami mostanra kialakult !
A rendszerváltás árulása:
1989-90 -ben a magyarok szabadságot vártak.
Ehelyett kaptak:
- munkanélküliséget,
- elszegényedést,
- privatizációs visszaéléseket,
- bezárt gyárakat,
- kiürülő falvakat.
A társadalom jelentős része úgy érezte, hogy becsapták.
A demokratikus intézmények iránti bizalom már a 2000-es évekre meggyengült.
Az emberek egy része nem a szabadságot, hanem a biztonságot kezdte keresni.
Ez teremtette meg az alapot egy új még ennél is gusztustalanabb rendszer számára.
Az Orbán-rendszer felemelkedése: a félelem iparosítása
2010 után nem egyszerűen kormányváltás történt.
Egy új politikai modell azaz maffia-állam épült ki.
A rendszer alapelve egyszerű:
A társadalmat folyamatos veszélyérzetben kell tartani.
A félelem politikailag rendkívül hatékony.
A félő ember kevésbé kérdez.
A félő ember könnyebben elfogadja a rendet.
A félő ember hajlandó lemondani szabadságjogokról a biztonság ígéretéért.
A migráns kampány: Mint az első nagy ellenség
2015-ben Magyarországon valóságos kommunikációs fordulat következett be.
A menekült vagy – migráns válság, valós esemény volt.
Azonban a kormány kommunikációja nem egyszerűen kezelni próbálta a helyzetet, hanem identitásképző politikai eszközzé alakította azt ráadásúl képmutató módon.
Óriásplakátok lepték el az országot.
A migráns nem emberként, hanem fenyegetésként jelent meg.
A kampány alapüzenete:
„Veszélyben vagy. Mi megvédünk.”
A társadalom jelentős része olyan emberektől kezdett félni, akikkel életében nem találkozott.
A félelem valósága fontosabb lett, mint a valóság tényei.
Soros György mint modern főgonosz avagy a Sith nagyúr…
A rendszer következő nagy ellensége egyetlen ember lett.
Soros György
A történelem során számos autokratikus rendszer alkalmazta azt a módszert, hogy összetett problémák mögé egyetlen személyt vagy csoportot állított.
A Soros-kampány különösen azért volt hatékony, mert egyszerre szolgált:
- külső ellenségként,
- belső összeesküvésként,
- minden probléma magyarázataként.
És egyféle politikai mitológiává vált.
Háború, béke és a permanens veszélyhelyzet !
Az orosz–ukrán háború után a magyar társadalom újabb félelemkampánnyal találta szembe magát.
A központi üzenet:
„Ha nem mi maradunk hatalmon, Magyarország belesodródik a háborúba.”
A háborútól való félelem természetes ösztönökre ható emberi reakció.
A probléma akkor kezdődik, amikor a félelem nem tájékoztatásra, hanem politikai mozgósításra szolgál.
A permanens veszélyhelyzet állandó pszichológiai nyomást helyez a társadalomra.
A polgár fokozatosan hozzászokik ahhoz, hogy mindig van egy újabb fenyegetés.
Szóval ez már összességében, elég hatásos pszichológiai hadviselés alkalmazása együttesen ahhoz, hogy hatékony is legyen !
A drogellenes kampányok és a morális pánik…
Az utóbbi években a drogpolitika is egyre inkább kommunikációs eszközzé vált.
Ahelyett, hogy a függőséget:
- egészségügyi,
- pszichológiai,
- szociális
problémaként kezelnék, a közbeszéd gyakran bűnügyi és erkölcsi kérdéssé alakítja.
A „zéró tolerancia” politikája jól működik kampányüzenetként.
Könnyen azonosítható ellenséget kínál.
A valóság azonban sokkal összetettebb:
- a függőség,
- a szegénység,
- a mentális betegségek,
- a kilátástalanság
egymást erősítő társadalmi problémák.
A propaganda egyszerű válaszokat kínál összetett kérdésekre.
A „poloskázás” és az emberi méltóság leépítése !
A modern politikai kommunikáció egyik legsötétebb pontja, amikor a politikai ellenfél megszűnik embernek lenni. (Dehumanizáció)
Amikor valakit:
- kártevőnek,
- élősködőnek,
- idegen ügynöknek,
- nemzetellenes elemnek
állítanak be, akkor megkezdődik az erkölcsi kizárás folyamata.
A történelemben számtalan rendszer alkalmazott hasonló nyelvezetet.
Az ilyen kommunikáció célja nem a vita.
Hanem az, hogy a másik fél többé ne tűnjön legitim szereplőnek.
A flinkensteini logika:
A politikai kommunikáció egyik alapelve, amelyet gyakran kötnek az amerikai kampánytanácsadó, Arthur Finkelstein nevéhez, hogy:
„Nem saját programot kell eladni, hanem az ellenfelet kell veszélyesebbé tenni minden alternatívánál.„
Ennek logikája szerint:
- Találj ellenséget.
- Egyszerűsítsd le a valóságot.
- Ismételd folyamatosan.
- Kösd az ellenséget minden problémához.
- Állítsd magad az egyetlen védelmező szerepébe.
A rendszer működésének megértéséhez ez kulcsfontosságú.
A társadalom pszichológiai állapota !
A folyamatos fenyegetés-kommunikáció hosszú távon nyomot hagy.
Megjelenik:
- a szorongás,
- a bizalmatlanság,
- a cinizmus,
- az agresszió,
- a reménytelenség.
Az emberek egy része folyamatos veszélyérzetben él.
A másik része folyamatos dühben.
Mindkét állapot kedvez a politikai manipulációnak.
A kivándorlás mint néma népszavazás !
Az elmúlt évek egyik legfontosabb társadalmi jelensége a kivándorlás.
Százezrek hagyták el Magyarországot.
Sokan nem politikai üldöztetés miatt.
Hanem mert:
- nem látnak jövőt,
- nem bíznak az intézményekben,
- nem hisznek a társadalmi mobilitásban.
A kivándorlás gyakran nem gazdasági döntés.
Hanem bizalmi döntés.
A predesztináció társadalma:
A rendszer egyik legveszélyesebb következménye az a hit, hogy minden előre eldőlt.
Hogy:
- nincs valódi választás,
- nincs valódi változás,
- nincs valódi beleszólás.
Ez a politikai predesztináció állapota.
Az állampolgár többé nem polgár.
Hanem néző.
A történelem szemlélője.
Saját országában.
Magyarország problémája nem csupán egy politikus, egy párt vagy egy kormány.
A probléma mélyebb.
Hatvan év diktatórikus öröksége, harminc év feldolgozatlan rendszerváltása és tizenöt év centralizált hatalomgyakorlása találkozik egy olyan társadalomban, amelynek jelentős része elveszítette bizalmát önmagában, egymásban és a jövőben.
A félelem politikája rövid távon hatékony.
Így lettünk egy néhány milliós országban élő több millió traumatizált ember országa !
A történelem azonban azt mutatja, hogy hosszú távon minden olyan rendszer, amely a bizalom helyett a rettegésre, a párbeszéd helyett az ellenségképekre, a polgári öntudat helyett a kiszolgáltatottságra épít, végül saját társadalmát gyengíti meg.
A kérdés már nem az, hogy Magyarországon van-e félelem.
Hanem az, hogy a magyar társadalom képes lesz-e egyszer újra megtanulni nem félni.