😔 „Itt a vége kedves követők és támogatók!” – írja a Legalizálj Egyesület, majd lehúzza a rolót. Szimbolikusabb képet nehéz lenne találni: zárt redőny, mögötte egy félbehagyott mozgalom, alatta a jól ismert zöld levél. Magyar kannabisz-aktivizmus, 2026: megint elfogyott a levegő.

És mielőtt bárki félreérti: nem az a kérdés, hogy sajnáljuk-e őket. A kérdés az, miért törvényszerű, hogy Magyarországon minden ilyen kezdeményezés vagy kiüresedik, vagy eltűnik idővel.

A zárt redőny nem egy egyesület vége.
Ez a magyar kannabisz-mozgalom reális állapota 2026-ban.

„Szomorúan vettem ma reggel tudomásul, hogy az egyetlen bejegyzett némileg aktivitást kezdeményező magyar kannabisz egyesület lehúzta a rolóját érdeklődés és aktivitás hiányában ! 😔 Amelynek én személyesen tagja nem voltam mert számomra nem leggit emberek alapították csupán politikai tőke kovácsolás céljábol, majd azt a későbbiekben jóbarátom, Márkus Joci próbálta érdemi életre kellteni, de úgy látszik sajnos sikertelenül !” (Joe)

Nem ez volt az első. És nem is az utolsó.

Ha visszanézünk az elmúlt 10 évre, a magyar kannabisz-aktivizmus nem volt nulla. Sőt ! Volt sok minden már csak soha nem állt össze rendszerré.

1️⃣ Magyar Kétfarkú Kutyapárt: „fél lábbal a kampány kedvéért a kötelezőt”

A KKP volt az egyetlen politikai szereplő, amely időről időre beleállt a dekriminalizáció kérdésébe, főleg:

  • népszavazási poénként,
  • abszurd kampányelemként,
  • szabadságjogi fricskaként.

Hasznos volt? Igen.
Mozgalmat épített? Nem.
Ők sosem akarták komolyan vinni és ezt nem is titkolták.

2️⃣ TASZ, jogvédők : Következetesek tudnak lenni, de ridegek és közönyösek a témában.

A TASZ és más jogvédő szervezetek konzekvensen vitték az ártalomcsökkentés, dekriminalizáció jogi vonalát, de:

  • nem kannabisz-mozgalmat építettek,
  • hanem egy tágabb drogpolitikai keretet.

Fontos munka, csak nem identitásalapú, nem közösségépítő. Jogilag erős, érzelmileg steril ezért sem volt soha átütő hatású.

3️⃣ Alulról jövő oldalak, csoportok és a Facebook-forradalom:

2016–2022 között tucatnyi oldal, csoport, kezdeményezés indult (a teljesség igénye nélkül):

  • CSC Hungary
  • Nemzeti Kenderboltot
  • Négyhúsz
  • MOKE
  • MKE
  • Kender Joe
  • Legalizálj
  • Füdejó

és még sorolhatnám őket tovább is, de ami igazán Közös bennük:

  • online jelenlét és posztok voltak,
  • kommentek és reakciók voltak,
  • de stratégia nem igazán volt mögötte.

A legtöbb itt halt meg vagy hal el mai napig : a like-aktivizmusban.


És akkor ott voltunk mi avagy „én”.

Kényelmetlenül de következetesen:

🌿 Kender Joe – nem mozgalomnak idúlt, hanem személyes karakter építésnek.

Kender Joe sosem volt „egyesület” vagy egy termék.
Szándékosan.

A Kender Joe-projekt első sorban:

  • (ön) edukáció volt,
  • tapasztalati tudásszerzés,
  • őszinte rendszerkritika,
  • és igen: Provokáció ! Egy aktuális görbe tükör a társadalom számára !

Nem csak likeokat és követőket gyűjtött, hanem kérdéseket tett fel. Nem ígért legalizációt, hanem szembesített a sokszor megemészthetetlen valósággal:

  • betegekkel,
  • kriminalizációval,
  • képmutatással,
  • alternatívákkal
  • realitással

Ezért volt sokaknak ez kényelmetlen vagy provokatív. Ezért nem lehetett és lehet, mai napig csak úgy „bedarálni”.

Négyhúsz TV: Azaz a jelenlegi egyetlen magyar kannabisz archívum ?

A Négyhúsz TV talán az egyetlen projekt volt az elmúlt évtizedben, amit kár lenne tagadni hogy:

  • évekig folyamatosan működött,
  • nem pár hónapos kampányra épült csupán,
  • hanem tartalomra, beszélgetésekre, edukációra.

Nem lett belőle tömegmédia, de úgy gondolom megmaradt hitelesnek. És ez Magyarországon már önmagában gyanús és ritka.

Cannabis Social Club Hungary: Túl korán, túl őszintén…

A CSC Hungary volt az egyik legambiciózusabb, de leginkább félreértett kezdeményezés:

  • közösségi modell,
  • önszabályozás,
  • nem piac, nem drogdealer romantika.

Csakhogy Magyarországon:

  • nincs jogi tér,
  • nincs politikai akarat,
  • és nincs társadalmi érettség sem még úgy látszik.

A CSC-modell nem bukott meg.
Egyszerűen nem volt hova beágyazni még.


A Legalizálj Egyesület bukása nem kudarc, hanem tünet !

Fontos kimondani:
a Legalizálj Egyesület nem azért szűnt meg, mert rosszat akart, vagy csinált, vagy bármi ilyesmi.

Hanem mert:

  • nem volt mögötte egy igazán kritikus élő tömeg,
  • nem volt világos célhierarchia,
  • és nem volt összekötve a már létező, és tapasztalt szereplőkkel érdemben.

Magyarországon újra és újra elkövetjük ugyanazt a hibát:

nulláról akarunk mozgalmat csinálni, miközben eltagadjuk a meglévő tudást, és arcokat, és mert esetleg nem értünk velük mindenben egyet.


Közben az EU már régen továbblépett: Mi meg még mindig magyarázunk és posztolgatunk a semmibe !

És itt jön a groteszk csavar:
Miközben itthon egyesületek zárnak be érdeklődés hiányában, az Európai Unió Bírósága kimondja, hogy Magyarország jogot sértett, amikor az ENSZ-ben a kannabisz átsorolása ellen szavazott.

(Forrás: Portfolio.hu)

Hell yea ! This is so lowkey brah !

Vagyis:

  • nem mi vagyunk radikálisak, meg libernyákok
  • hanem a magyar állam és társadalom maradt le csupán egy fél évszázaddal.

A jog, a tudomány, az orvoslás már elment mellettünk réges rég.
Mi még mindig azon vitatkozunk, hogy „kell-e erről beszélni”.

Most már nem kell ! Hiszen az állam gyakorlatilag az utóbbi „delta” programjával önmagára húzta a vizes lepedőt zavarodottságában, ami abból következik, hogy az elmúlt 15 évben semennyire sem foglalkoztak ezzel a témával érdemben és rájuk szakadt az egész, miközben azt hitték ebből majd aktuális politikai előnyt tudnak kovácsolni ! Jelzem : Rábasztak !


Konklúzió: Nem több egyesület, meg kezdeményezés kellene, hanem kevesebb hazugság és egó harc !

Nem új logókra van szükség.
Nem új Facebook-oldalakra.
Nem „még egy legalizálj” kampányra.

Hanem:

  • valós edukációra,
  • hosszútávú stratégiára,
  • és arra, hogy ne féljünk kimondani: ez nem hobbi vagy csupán drog, hanem emberi jogi kérdés.

Egy roló ismét lehúzódott.
De a reflektor most kapcsolódott fel szerintem igazán.

Ha tetszett ez a cikk egy megosztással támogathatod a munkánkat ! Pacsi !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük