Volt idő… Amikor a kannabisz gyógyszer volt és kész. Sőt mai napig bezárólag is, az emberiség történelmében a kannabisz még mindig sok ezer éven át volt gyógynövényként besorolva.
Aztán lett belőle démonizált „kapudrog”, most pedig, láss csodát a tudomány megint elkezdett komolyan foglalkozni vele. Spoiler: nem azért, mert a kutatók mind betépve járnak be a laborba, hanem mert a számok, sejtek és mikroszkópok makacsul ugyanarra mutatnak,
„Hiába van kitartó politikai és gazdasági lobbi a tiltás és démonizálás mögött”
Egy 2024 szeptemberében újraközölt, komoly szaklapban megjelent tanulmány szerint a kannabinoidok, a rettegett THC és CBD, nemcsak jól elvannak az emberi szervezetben, hanem egészen konkrét módon képesek beleszólni a rákos sejtek működésébe. Nem spirituálisan. Nem elméletileg. Hanem biokémiailag.
A növény, amit évezredekig használtak aztán betiltották 70 évre !
Ázsiában és Dél-Ázsiában a kannabiszt évezredeken át használták gyógyításra és spirituális célokra. Erről manapság már egyértelmű, és tényszerű bizonyítékaink vannak.
Aztán jött a 20. század, és az „amcsi”drogellenes háború, na meg az olajipar, műanyagipar, gyógyszeripar és társaik, és hirtelen minden, ami zöld, vagy természetes gyanús és tiltott lett. A kutatások leálltak, a stigma fenmaradt. Totális sötétséget generálva komplett generációk fejében ezzel kapcsolatosan.
Most viszont, amikor a modern orvostudomány már nem ideológiai alapon dönt, hanem sejtszinten, a kannabisz újra belépett a hivatalos onkológiai beszélgetésekbe. Persze nem nálunk, hanem más fejlettebb és előbrehaladott „nyugati” meg „hanyatló” országokban, ahol manapság ez már nem egy 1-es listás üldözendő drog, hanem a legaktuálisabb orvosi kutatási téma.
Mit csinálnak pontosan a kannabinoidok a ráksejtekkel?
Nem, nem „meggyógyítják meg megeszik a rákot”. Ennél sokkal érdekesebb, és sokkal veszélyesebb a gyógyszeripari status quóra.
A kutatások szerint bizonyos kannabisz-összetevők:
- ☠️ Öngyilkosságra késztetik a ráksejteket (apoptózis)
- 🧹 Bekapcsolják az autofágiát, vagyis a sejt saját „takarítóprogramját”
- ⛔ Megállítják az osztódást kritikus fázisokban
- 🐌 Lelassítják vagy blokkolják a daganat növekedését
- 🩸 Elvágják a tumor vérellátását (anti-angiogenezis)
- 🚫 Gátolják az áttétek kialakulását
Magyarul: A kannabinoidok nem simogatják a rákot, hanem több fronton is képesek megszüntetni azt !
„Azt a betegséget, amire a gyógyszeripar minden évben feltalálja a nagy „büd*s lóf4$zt, már elnézést de ez van, mindig jön az új csodaszer, most éppen mindenféle hormon, meg immun terápiás f0s, majd ráhazudnak mindent amiről valójában ő maguk sem tudják hogy micsoda. És láss csodát ! Érdekes módon már lassan 50 éve, a modern orvostusomány és gyógyszaripar, nem voltak képesek érdemi eredményt elérni azon kívül, hogy embereket vagdalnak darabokra és sugaraznak, mérgeznek halálra, és tesznek hosszútávon statisztikává, fenntartva a halálipar legnagyabb termelő eszközét.”
Kis kitekintő: Nem csak THC és CBD létezik hiszen a kannabisz egy komplett vegyipari univerzum !
Amikor kannabiszról beszélünk, a közbeszéd általában leragad két betűnél: THC és CBD. Pedig a növény valójában egy mozgó kémiai labor, eddig több mint 150 azonosított kannabinoiddal, és a lista még mindig nem végleges.
„A kutatások szerint ezek a molekulák nem külön-külön működnek, hanem egymást erősítve, finomhangolva ezt hívják entourage effectnek.”
Akkor most gyógyít a fű vagy sem ?
Hivatalosan még NEM ! Egyenlőre 🙂
👉 Ezek még csak preklinikai és korai klinikai eredmények, nem hivatalos terápiák. „Egyenlőre !”
👉 Nem helyettesítik a hagyományos kezeléseket, vagy az orvosi kezelést. „De egyre közelebb kerülhetünk hozzá a közel jövőben !”
👉 Viszont már jelenleg, akár kiegészítő terápiaként, vagy majd későbbiek folyamán, teljes értékű és célzott hatóanyagként, komolyabban előtérbe kerülhet, hiszen egyre jobban, és célzotabban vizsgálják őket napjainkban ami nagyon bíztató.
És ez már önmagában nagyobb előrelépés, mint amit a kannabisz téma az elmúlt 70 évben kapott együttvéve.
Miért zavar ez ennyire sokakat?
Mert ha egy növény képes beleszólni a ráksejtek jelátviteli folyamataiba, akkor:
- új természetes, „nem levédhető” igazi gyógyszerek születhetnek,
- új kezelési irányok nyílhatnak, amik felboríthatják az egész egészségipart,
- és néhány nagyon régi, nem releváns dogma menne a kukába.
„A tudomány viszont nem szereti az ideológiát sem a politikát. A sejtek meg pláne nem. És a természetet sem érdekli a gazdasági lobbi, meg a halálipar !„
A lényeg, röviden
A kannabisz nem csodaszer, (nem a f4$zt), de nagyon úgy tűnik, hogy:
- tudatosan, izolált hatóanyagokkal,
- kontrollált környezetben,
- orvosi keretek között
nagyon komoly szerepe lehet a jövő gyógyászati és rákellenes kezeléseiben egyaránt. És ez ma már nem csak álom, hanem publikált tudomány.
Forrás:
Springer Nature – Exploring the therapeutic potential of cannabinoids in cancer by modulating signalling pathways and addressing clinical challenges (2024)
👉 https://link.springer.com/article/10.1007/s12672-024-01356-8

