„Magyarország nem drogos ország ! Magyarország nyugtatón és alkoholon él !„

Van egy furcsa kettősség ebben az országban. Miközben óriásplakátokon, kampányvideókban és sajtótájékoztatókon drogveszélyről beszélünk és azzal kampányolunk, a valódi tömegek nem drogoznak, hanem piálnak, nyugtatóznak és antidepresszánsokon élnek. Receptre. TB-támogatással. Teljes társadalmi normalitással. Ez a 2025-26- os magyar valóság !

A számok nem kiabálnak, csak szólnak. És aki meghallja őket, annak kellemetlen kérdései lesznek.

„Magyarországon a tavalyi évben sem csökkent a pszichiátriai gyógyszerek iránti kereslet: a lakosság több mint hétmillió (!) doboz nyugtatót és antidepresszánst fogyasztott el. Szakmai becslések szerint (Dotforg) ez a hatalmas mennyiség 700 ezer és 1 millió közötti felnőttet érint, ami azt jelenti, hogy a teljes felnőtt lakosság 8–11 százaléka él ezekkel a szerekkel.”

A legális drogok országa:

Magyarországon a tavalyi évben több mint hétmillió doboz pszichiátriai gyógyszer fogyott el. Szakmai becslések szerint ez 700 ezer és 1 millió közötti felnőttet érint, vagyis a teljes felnőtt lakosság 8–11 százalékát. Ez nem egyéni sorsok halmaza, hanem társadalmi állapot.

Különösen beszédes az azonnali hatású benzodiazepinek pl: Xanax, Frontin, Rivotril, forgalma.

Ezekből közel 3 millió doboz fogyott egyetlen év alatt. Orvosi értelemben ezek a szerek nem „finom idegnyugtatók”, hanem gyors toleranciát és komoly függőséget kialakító készítmények, amelyek hosszú távon rontják az alvást, az érzelemszabályozást és a kognitív működést.

És itt jön az első nagy önbecsapás:
Sokan alvássegítőként tekintenek rájuk, miközben a tartós használat valójában rontja az alvásminőséget. Így születik meg a csapda: az álmatlanságot olyan szerekkel kezeljük, amelyek fenntartják magát az álmatlanságot. Az antidepresszáns mellé felírt benzó pedig sok esetben nem átmenet, hanem adagspirál.

Témához kapcsolódó videó:

Mikrodózisú megküzdés, avagy a láthatatlan függőség.

A hazai gyógyszerhasználati kultúra egyik legárulkodóbb sajátossága, hogy a benzodiazepin-forgalom több mint 80 százaléka alacsony, 0,25–0,5 mg-os dózisú készítményekből áll. Klinikai értelemben ez nem „durva nyugtatózás”, hanem tartós, mikrodózisú megküzdés.

Ez addiktológiai szempontból különösen veszélyes. Az alacsony dózis a biztonság illúzióját kelti, „csak egy negyed Frontin” –, miközben az idegrendszeri hozzászokás ugyanúgy végbemegy. Ráadásul az alprazolam-fogyasztás háromnegyede azonnali hatású, nem elnyújtott felszívódású készítmény.

A terápiás napok több mint 80 százaléka ehhez a gyors, lökésszerű megkönnyebbüléshez kötődik, addiktológiailag ez a legkockázatosabb út.

A 2010 és 2024 közötti adatok egy másik fontos dolgot is megmutatnak: miközben a klonazepam (Rivotril) használata lassan csökken, az alprazolam, a Xanax–Frontin tengely makacsul magas szinten marad. Ez nem javulás, hanem átrendeződés. A rendszer nem leszoktat, csak más benzóval kábít.

Alkohol: A kiemelten támogatott nemzeti nyugtató !

Magyarország továbbra is az egyik leg- alkoholproblémásabb ország, ahol a napi vagy problémás ivás társadalmilag elfogadottabb, mint az, ha valaki pszichológushoz jár. Az alkohol és a benzók hatásmechanizmusa eltér, de társadalmi funkciójuk rémisztően hasonló: elnyomják a tüneteket, miközben konzerválják az okokat.

Az egyikhez pohár kell, a másikhoz recept.

És akkor jön a „drogveszély”

Ebben a kontextusban különösen abszurd a „drogellenes háború” narratívája. Nem azért, mert az illegális szerek ártalmatlanok lennének, hanem mert nem ezek jelentik a tömeges terhelést ebben az országban.

Miközben:

• több százezer alkoholbeteg él Magyarországon,
• 700 ezer –1 millió ember érintett nyugtató- és antidepresszáns-használatban,
• milliós nagyságrendben fogynak a benzodiazepinek,

addig a politikai kommunikáció egy marginális jelenséget fúj fel egzisztenciális fenyegetéssé.

Ez nem véletlen.

Miért kényelmesebb a drogot üldözni?

Az alkohol és a gyógyszerek:

• legálisak,
• gazdaságilag beágyazottak,
• politikailag kényelmetlenek.

Az illegális drog viszont:

• jól plakátolható,
• könnyen démonizálható,
• nem sért nagy iparági érdekeket,
• nem igényel ellátórendszeri reformot.

Így születnek a reklámszagú programok és az arányérzéket nélkülöző nyilatkozatok, miközben a valódi válság csendben, receptre zajlik tovább.

Kapcsolódó videó :

Amikor nincs kihez fordulni:

A „miért nyugtatóznak ennyien?” kérdésre a válasz nem morális, hanem strukturális. Magyarországon a pszichoterápiás ellátás földrajzi eloszlása sokkoló.

Budapesten átlagosan 5 425 lakosra jut egy terapeuta.
Békés megyében közel 360 ezer emberre jut egyetlen szakember.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében majdnem 200 ezer lakos osztozik két terapeután.

Ez nem ellátórendszer. Ez statisztikai abszurd.

A pszichológiai ellátás jellemzően nem TB-támogatott, az állami rendszerben alig néhány száz klinikai szakpszichológus dolgozik, többnyire pszichiátriai osztályok alárendeltségében. Ebben a helyzetben a támogatott nyugtató nem választás, hanem kényszerpálya.

Ahol nincs terapeuta, ott marad az orvos.
Ahol nincs idő terápiára, ott marad a recept.
Ahol nincs rendszer, ott marad a benzó, és az alkohol.

Zárásúl:

Ha egymás mellé tesszük a benzodiazepin, forgalmat és a pszichoterapeuták elérhetőségét, kirajzolódik a magyar mentális egészségpolitika valódi arca.

Ott van gyógyszer, ahol nincs ember.
Ott van kampány, ahol nincs ellátás.
Ott van ellenségkép, ahol nincs megoldás.

Ez nem drogháború.
Ez egy már 15 éve menedzselt hatalmas kudarc.