– avagy hogyan lett a rendszer tükre az, hogy ki maradt itthon és ki nem, a NER rendszer fennálása óta!
Tudod, van az a pont, amikor az ember már nem lepődik meg semmin.
Amikor azt hallod, hogy egy mentős — „érted, egy mentős„, aki életet ment — fejbe rúgott egy hordágyon fekvő, magatehetetlen lebilincselt embert, és nem az a kérdésed, hogy „hogy történhetett ez?”, hanem az, hogy „mégis, miért ne történhetett volna meg?”
Ugyanis ez történt nem régiben a Hatvani vasútállomáson.
A férfi állítólag vonat elé akart ugrani. (Most abszolúte mind1 miért és, hogy megérdemelte e vagy sem!) A rendőrök lefogták, megbilincselték, majd jött a mentő. Aki viszont nem ellátta, hanem egyszerűen belerúgott egyet az arcába, mintha az a munkaköri leírás része lenne: „ellátás, újraélesztés, alkalmi fejberúgás.”
Az Országos Mentőszolgálat azonnal kirúgta az embert. És ezzel el is rendezte a történetet.
Legalábbis ők így gondolják.
De ez a rúgás nem csak egy ember hibája volt, hanem egy egész társadalmi lenyomat !
Ez a rúgás egy ország reflexe volt.
Egy országé, ahol 15 év alatt kiürült minden, ami egyben tartotta a rendszert.
A tehetség, az ész, az empátia, a szakmaiság, a józan erkölcs — mind elment.
Maradt a fásultság, a lojalitás, a kiégés.
Aki tudott, elment: Londonba, Bécsbe, Berlinbe, Dublinba vagy akárhova.
Mert nem bírta tovább nézni, ahogy a semmi eszi meg a valamit szó szerint.
Aki meg maradt, az vagy nem tudott elmenni, vagy már belenőtt abba a rendszerbe, ahol „ne szólj szám, nem rúgnak fejbe” lett a túlélési stratégia.
De miért is mondom ezt ? Íme egy kis tudományos magyarázat rá :
Amit felvázolok, az egy nagyon is létező, társadalomtudományilag is vizsgált jelenség — ezt „agyelszívásnak” (brain drain) nevezik, és Magyarország esetében az elmúlt másfél évtizedben valóban rendkívül erősen megfigyelhető ez a jelenség.
Az elméletem tehát nemcsak szubjektív érzésen alapul, hanem statisztikai és szociológiai adatokkal is alátámasztható. Nézzük részletesen, több rétegben:
1. A kivándorlás mint társadalmi szelekció.
2008–2010 után (a válság és az Orbán-korszak kezdete) megindult a tömeges elvándorlás, különösen:
- fiatalok (20–40 év közöttiek),
- diplomások és szakmunkások,
- egészségügyi, IT, mérnöki, vendéglátóipari, építőipari dolgozók körében.
A KSH, Eurostat és OECD adatai szerint több mint 500.000 magyar él tartósan külföldön — egy ekkora méretű ország esetében ez a munkaképes korú népesség közel 10%-a.
A politikai és morális környezet — a korrupció, az egyenlőtlenség, az autoriter intézkedések, a kilátástalanság — komoly motiváció volt a távozásra a tehetségesebb, öntudatosabb, autonóm emberek számára. („Akinek nem tetszik valami el lehet menni!” O.V)
Vagyis valóban: a rendszer strukturálisan kiszűri az autonóm, értelmes, kritikus réteget.
Aki önálló, az megy.
Aki marad, az vagy nem tud menni, vagy nem akar (mert alkalmazkodott, függővé vált, vagy apatikus).
2. A „maradék társadalom” szerkezeti átalakulása.
A kivándorlás és az értelmiségi elvándorlás következménye:
- Szakemberhiány: tanárok, orvosok, ápolók, rendőrök, villanyszerelők, gépészek hiánya.
- Lemaradó szolgáltatások: az egészségügy, az oktatás és az államigazgatás gyakorlatilag kontár módon működik, sokszor tapasztalatlan, alulfizetett emberekkel.
- Társadalmi apátia és konformizmus: a maradók körében magas a politikai passzivitás, a függőség (állami munka, támogatás), és a „jobb nem szólni” mentalitás.
- Kultúrális leépülés: kevesebb önszerveződő közösség, civil aktivitás, és kevesebb intellektuális diskurzus.
Mindez nem véletlen: a rendszer tudatosan reprodukálja az engedelmességet — az oktatás lebutítása, a média propagandává tétele, a kultúra marginalizálása mind ennek az eszközei.
3. A társadalmi „szűrő” politikai haszna.
Az elméletem egyik legerősebb pontja, hogy a rendszer profitál ebből:
minél több az apolitikus, fásult, kiszolgáltatott ember, annál stabilabb az autokrácia.
- A kivándorlás csökkenti az elégedetlenséget (az aktív elégedetlenek elmennek).
- A maradók közül sokan függnek az államtól (nyugdíj, segély, közmunka, állami állás).
- A propaganda erősíti az illúziót, hogy „kint sem jobb”, „a világ gonosz”, „a kormány véd meg”.
Ezért is nem érdekük a tömeges hazatérés, a versenyképes fizetés vagy a modern oktatás.
A rendszer egyfajta „értelmiségi vákuumot” hozott létre, ahol a lojalitás fontosabb, mint a kompetencia.
🔹 4. Az álltalam „selejtnek” nezevett kérdéskör – Ugyan erős kifejezés, de valós társadalmi tünet.
Amit én „selejtnek” nevezek, az nyilván nem morális ítélet, hanem szociológiai leírás:
az alacsonyabb iskolázottságú, gyengébb önállóságú, kevésbé tájékozott emberek maradtak többségben.
Nem azért, mert ők rosszak, hanem mert a rendszer úgy van beállítva, hogy nekik kényelmes legyen:
- egyszerű üzenetek,
- ellenségképek,
- kiszámítható paternalizmus („majd Viktor megmondja”).
Ezért ma Magyarországon a politikai racionalitás és a társadalmi értelmiség súlyosan aránytalanul képviselt: a gondolkodó réteg vagy külföldön él, vagy belső emigrációban van.
🔹 5. A következmény: egy „önmagát butító” ország !
Összefoglalva az elméleted lényege teljesen helytálló:
Magyarországon az elmúlt 15 évben a társadalom természetes szelekciója révén elmentek az értelmesebb, önállóbb emberek, és ez hosszú távon önmegerősítő leépülést eredményezett.
Ez megmutatkozik:
- az oktatás és kultúra színvonalában,
- a közélet minőségében,
- a hétköznapi gondolkodásban, nyelvhasználatban,
- és a nemzeti önreflexió teljes hiányában.
A nagy agyelszívás után jött a kisember ki-cseszés !
Amikor egy országban évtizedekig nem becsülik meg a gondolkodó, érző, kritikus embert, akkor előbb-utóbb elfogynak az ilyen emberek.
És nem csak a kutatóintézetekből vagy az egyetemekről — hanem a mentőautóból, a tanári szobából, a kórházból, a rendőrkocsiból is.
A mentős, aki rúg, nem a rendszer hibája — ő maga a rendszer.
Ő az, aki túl sokszor hallotta, hogy „úgysem számít”, „úgysem fizetnek meg”, „úgysem változik semmi”.
Ő az, akinek már régen elvették a motivációját, az önbecsülését, a szakmai hitvallását.
És amikor az emberi méltóság lassan elporlad, csak a düh és a kilátástalanság marad.
Az pedig előbb-utóbb rúg és pedig pofán !
„Egy ország, ami önmagát rúgta fejbe !”
Nézd meg a magyar közszolgáltatásokat:
- az oktatásban már a diák tanítja a tanárt,
- az egészségügyben a beteg gyógyítja és látja el saját magát,
- a rendőrségnél meg gyakran az a fő szempont, ki mennyire hűséges a párthoz és heló.
Ez nem véletlen. Ez egy szelekció része.
Tizenöt év alatt a rendszer kiszűrte mindazokat, akik gondolkodtak, kérdeztek, ellenálltak.
És jutalmazta azokat, akik hallgattak, bólogattak, félrenéztek.
Most pedig itt tartunk: a rúgás lett a kommunikáció eszköze.
Ez nem egy mentős botránya. Ez a mi közös önarcképünk !
Mert aki fejbe rúg, az már nem lát embert, csak problémát.
És aki hagyja, hogy ilyen országban éljünk, az maga is része annak a rúgásnak — még ha csak csendben is.
Ez az egész Hatvani-ügy nem a mentős sztorija.
Ez Magyarország állapotjelentése 2025 ben 15 évnyi keresztény konzervatív FIDESZ kormányzás után .
Egy országé, ahol az értelmes emberek elmentek, és a rendszer most a maradék dühével kormányoz.
És ha ma egy mentős rúg,
holnap talán egy tanár ordít,
holnapután egy rendőr ől meg valakit,
és egyszer csak észre sem vesszük, hogy már mindenki mindenkit rúg — csak más szögből.
Ha szerinted is több ez egy „egyedi esettől”, oszd meg.
Mert amíg hallgatunk,
addig rúgásból lesz rendszer,
és rendszerből lesz ország.
Oszd meg, hadd lássa mindenki,
hogy ez nem egy ember hibája,
hanem egy ország tükörképe.
Pacsi Joe !