2025 nyara. A forróság nemcsak az időjárásban csap le, hanem a magyar állampolgárok szabadságjogaira is. A Göd melletti Homokszigeten tartott zártkörű buli példája mára jelképpé vált – nemcsak arról szól, hogyan kezeli a hatalom a drogfogyasztást, hanem arról is, hogyan veszítjük el napról napra a jogállamiság, az arányosság és a méltóság maradványait.
Civil ruhás razziák és hatalmi önkény
A 444 Drogriporterének riportja szerint a Homokszigeten civil ruhás rendőrök ütöttek rajta a bulizni vágyókon, földre vitték a táncoló embereket, bilincsben szállították őket vízi járműveken – sokszor mentőmellény nélkül. A DELTA program keretében végrehajtott akcióban egyetlen terjesztőt sem sikerült elfogni, csak néhány fogyasztót, akik közül többen gyorstesztek alapján lettek előállítva, valódi bizonyíték vagy veszélyeztetés nélkül.
És itt lép be a képbe Kender Joe reflexiója, amely nemcsak az eseményekre, de azok politikai és társadalmi természetére is rávilágít:
„Olyan szintű rendőri túlkapások mennek, mintha dél-amerikai drogkartellek ellen menne a harc, miközben nem erőszakos bűncselekményt feltételező dolgok miatt, átlag magyar állampolgárokkal viselkednek úgy a hatóságok, mint az állatokkal.”
Ez nemcsak túlzás vagy keserűség – hanem pontos diagnózis. Az állam egyre inkább nem az állampolgáraiért, hanem ellenük működik, főként akkor, ha azok fiatalok, szubkultúrák tagjai, vagy csupán másképp élnek, gondolkodnak, lélegeznek.
A hatalom természetének átalakulása
A „drogellenes harc” nemcsak arról szól, ki mit szív el esténként. Valójában a hatalom és az erőszakszervezetek szerepéről szól – arról, hogyan kezd az állam minden „eltérést” bűnnek látni. Joe szavaival:
„Itt már nem arról van szó, hogy ki mit használ vagy mit követett el, hanem egész egyszerűen az erőszakszervezetek, a hatalom és az állampolgárok közti totálisan elbillenő és felboruló alapvetésekről.”
A jogállam lényege, hogy az állampolgár tudja: a rendőrség és az igazságszolgáltatás nem ellenség, hanem partner. De ma Magyarországon a fiatal egyetemista, aki egy házibuliban pár slukk fű után összebilincselve kerül kihallgatásra, nem ezt érzi. És pont ez a hatalom célja: a félelem.
Drogellenes háború? Nem. Társadalmi kondicionálás.
A nyugati világban, különösen Európa nagy részén a kannabisz már nem büntetőjogi kérdés. Magyarországon viszont a hatalom a drogpolitikai szabályozást is ideológiai fegyverként használja.
Nem a füves cigi ellen van hadjárat, hanem:
- az önálló döntés,
- a független közösségek,
- a szabad test feletti rendelkezés ellen.
A jelenlegi politika egyre kevésbé hasonlít a jogállami működésre. Inkább emlékeztet egy hibrid rendszerre, ahol a törvények eszközei csupán a félelem fenntartására szolgálnak. És ahol – ahogy Kender Joe írja – „nem hogy felelősségre vonás nincs, hanem ez hétről hétre fokozódik.”
A jövő magvai – F1 hybrid autoflowerként
A rendszer most veti el a saját pusztulásának magvait. Ahogy Joe írja:
„Magyarországon éppen most ültetik el a totális anarhizmushoz vezető magvakat, amik olyan gyorsan fognak kinőni ebből a talajból, mint egy F1 hybrid autoflower virág…”
Ez nem költői túlzás, hanem politikai realitás. Amikor az állampolgárok már nem hisznek az igazságban, nem bíznak a rendőrségben, nem számítanak a bíróságokra – akkor az anarchia nem egy anarchista mozgalom terméke lesz. Hanem a rendszer természetes következménye.
A félelem nem stratégia, hanem visszaút a sötétbe
A Homoksziget-ügy nem egyedi – csak látványos. És egyre többen látják, hogy a „drogellenes háború” valójában a civil társadalom elleni háború. Még nem késő visszafordítani. De ehhez nemcsak új drogpolitikára van szükség, hanem egy új társadalmi szerződésre is – ahol az állam nem vadászik az állampolgáraira, hanem szolgálja őket.